Pihentető dallamok...

 

 

Müller Péter a szeretetről!

"Jobb egyedül menni szorongva és szomorúan, mint másokkal olyan úton, amely méltatlan hozzánk."

Ez a mondat tényleg "útravaló". Mert úton járunk, de nem mindegy, kivel és milyenen.
Egy barátságban, egy szerelemben, de még egy házasságban is az az út a döntő, amit együtt teszünk meg, és ennek az "együttnek" akkor van vége, ha látjuk, hogy méltatlan hozzánk. Ha lehúz. Ez nem érzelmi kérdés. Nem is valamiféle morális megfontolás. Ez sorskérdés. Egy fuldoklóval is sokáig lehet küszködni, de ha látom, hogy nem én emelem, hanem ő húz le engem, el kell engedni. Hiába "szeretem". Ezt a szót azért tettem idézőjelbe, mert ez nem szeretet. Lehet, hogy valaha az volt, de már nem az. Inkább sajnálat, szánalom, de nem szeretet. Ilyenkor van egy kapcsolatnak vége. Mert mindent odaadhatok érted. A pénzemet, az időmet, a büszkeségemet. Gyakran még az örömömet is. Sokat szenvedhetek miattad. Egyet nem adhatok oda: az önérzetemet. Az csakis az enyém, az én útravalóm, és az kell, egészen az út végéig. Ha egyszer ezzel a szemmel elolvasod Jézus történetét, látod, hogy élete a születésétől a haláláig nem volt más, mint az üldözések és megalázások története. Mindenét odaadta másokért. Az életét is. Az önérzetét, a méltóságát nem adta. Soha, semmiféle helyzetben. Sajnos ezért nehéz társat találnunk manapság, de továbbmegyek: azért nehéz és diszharmonikus gyakran a családi életünk, mert méltatlansággal kell fizetni érte. Ez nem éri meg. Akkor már inkább egyedül kell maradni. Egy férfival, aki nem tisztel, nem lehet sokáig élni, és egy nővel sem, aki lehúz. A gyerekeidet is csak úgy tudod igazán nevelni - akármilyen rakoncátlan vagy zűrös kis porontyok még -, ha tiszteled őket. Manapság élni azt jelenti, hogy méltatlan helyzetbe keveredtünk. Amennyire lehet, ezt ne engedd! A világ rossz úton jár. Te élj fölfelé.

"Istenem, adj egy embert, egyetlenegyet, aki szeret! Akinél nem kényszerülök önvédelemre! Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni! Akit beengedek magamba: 'Ilyen vagyok, igen, minden jóval, rosszal, minden félelmemmel, zűrömmel, gyengeségemmel együtt!' Adj egyetlen embert, aki valóban szeret!"

Igazi társad csak az lehet, akitől nem félsz. Aki előtt nem kényszerülsz színjátékra. Nem is tudsz. Ha igazi társad, úgy jár benned, mint saját magában, és te is őbenne. Másokhoz hasonlóan te is sok mindent nem szeretsz magadban, de még annál is több dolog van, amiről nem is tudod, hogy benned van. Eldugtad, magad előtt is. Vagy így mondom inkább: lehazudtad. Olyan helyre dugtad, hogy te sem látsz oda. Nem is akarsz, nem is tudsz róla, de ő tud! Ő látja! A társaddal "igazságviszonyba" kerülsz. Ez az, ami az igazi párkapcsolatban életveszélyes. Beengedni valakit magamba oda, ahová én sem megyek be szívesen: ez a jó kapcsolat alapja. Ez csak kölcsönös lehet. Ő is csak akkor lehet a társad, ha beenged önmagába. Lelkének olyan helyére, ahol nemcsak az értékeit, de minden szennyesét is őrzi, eldugva, hogy maga se lássa. Elfelejtse, és letagadja, olyan erővel, hogy meggyűlölje azt, aki szóvá teszi és megmondja neki. Gondold el: ha szeretkezel, le kell vetkőznöd, meztelenre, és ez még nem elég. Bele kell bújnod a legtitkosabb szerveddel a másik testébe, és be kell fogadnod a tested legintimebb részébe őt. Nincs mese. Egymásba kell bújnotok hazugság, szemérem, szégyen, önvédelem nélkül. Egymásban kell járnotok, a legérzékenyebb, legtitkosabb helyeken. Így van a lelkünkkel is. Azért ritkák manapság a jó kapcsolatok. Félünk tőle. Vagy én - vagy te. Rendszerint mindketten félünk, és nem azért, mert a másik előtt, hanem főleg azért, mert saját magunk előtt is kiderül, mi az, amit nem óhajtunk, és nem merünk megpillantani magunkban. A jó párkapcsolathoz bátorság kell. Nyíltság. Nyitni pedig csak az mer, aki nem fél meglátni önmagában mindazt, amit nem szeret, és nem fél kiadni másnak a "titkos kódjait." Ezt csak azzal tudod megtenni, aki szeret téged.
Vagyis tudod, hogy jót akar neked.

"Egymásban lakni még akkor is nehéz, ha szeretjük egymást. Az 'együtt' még így is börtönné válhat. Egyetlen pillanat alatt - ha megtörik a varázs."

Mi ez a varázs? Az a vágyálom, hogy az enyém vagy, és én a tiéd. Nem lehet. Nem tudunk egymásba úgy elkeveredni, hogy a pirosból és sárgából narancssárga legyen. Ha pirosnak születtél: piros maradsz, és én sárga. Van egy pillanat, amikor egymásba mosódnak a színeink, de aztán újra visszatér a saját "alapszínünk". A szeretkezésben is van egy pillanat, ami széttéphetetlen egységnek tűnik - ez a "soha el nem válunk" pillanata. Tényleg nem több mint egy pillanat. Azt is inkább lélekben, mint testben éled át, de utána hazamész, magadba, és én is. Így vagyunk megteremtve. Már az anyaméhben önállóak vagyunk. Anyánk méhében saját univerzumot hozunk létre, és bőgve kiszakadunk belőle. Mint minden ember, te is külön Mindenség vagy. A szeretet néha összeköt másokkal - de lazán. Saját Napod körül forogsz. Ha így van - márpedig így van! -, fontos, hogy figyelj a Napodra. Akár egyedül élsz, akár párkapcsolatban vagy a legnépesebb családban, legyen valahol egy hely, ami csak a tiéd. Teremts időt, hogy minden nap legalább egyszer találkozz magaddal. Nem könnyű. Nem csak a rohanás miatt. Hanem mert nem neveltek rá, hogy a magányod: szent. Arra sem, hogyan tudsz találkozni önmagaddal. Rendszerint menekülünk magunktól. Ha máshogy nem, bámuljuk a televíziót, vagy hosszan időzünk olyan emberek között, akikhez nincs sok közünk. Sajnos, egy olyan társadalomban nőttünk fel, mely nem tud az önismeretről, nem tud a csendről, a benső nyugalomról, nem is tudja, mi az, hogy "belül". Így aztán nem tanít meg arra, hogy a legjobb barátod: te magad vagy, és ezért - figyeld meg! - szüntelenül menekülőben vagy. Ha valaki először leül meditálni, mindene viszketni kezd, és azonnal száz és ezer fontosabb dolga akad, de tudd: a jó párkapcsolat titka a jó magány. A jó családi élet titka sem a szüntelen zűrzavar, hanem az a tapintat, amelyben tisztelik egymás magányos perceit. Csak az nem gázol bele a másik életébe, aki önmagával rendben van. Aki időnként ki tud lépni aggodalmainak, szorongásainak és indulatainak elektromos árammal töltött viharfelhőiből, és meg tudja teremteni, ha kívül nem is, legalább önmagában, hogy kisüssön a Napja. Csak az tud másokkal élni, aki önmagával is tud.

"Amíg nem találok rád, én se vagyok egészen."

Tudod, hogy így van. Sokszor tapasztaltad már, és lehet, hogy most is éppen ezt éled meg: szeretet nélkül félemberek vagyunk. Te is tudod, a másik is tudja, mindenki tudja - mégsem találunk egymásra. Az emberek elmondhatatlan nagy többsége félemberként éli az életét. Azt kérded, mitévő légy? Három tanácsom van az útra. Az egyik az önismeret útja. Vagyis az a titok, hogy a másikhoz vezető híd önmagadon át vezet. Neked kell alkalmassá válni arra, hogy szeretet-képes légy. Rá kell hangolódnod. Szeretni kell önmagadat - félemberként is. A szeretet hullámhosszán hirtelen azt tapasztalod majd, hogy igen sok idegen ember alkalmas arra, hogy mélyen megszeresd. Nem is gondoltad volna - lehangolt állapotodban -, hogy mennyi. Akit eddig észre sem vettél, idegennek tartottál, most rájössz arra, hogy "ismerős". Ha a Szeretet Világában élnél, rádöbbennél, hogy mennyi emberrel tudnád boldogan leélni az életedet. Most még azzal az eggyel sem, akit néked szánt a sors, mert nem vagy szeretetre hangolva - és persze ő sem. A másik tanácsom: hogy merj szeretni. Mert ugye ez azzal jár, hogy a szüntelen önvédelmedet fel kell adni. Le kell vetni a páncélodat, és ami alatta van, mindent - egészen a bőrödig. Aki szeret, bizonyos értelemben védtelenné válik. Ezért nem merünk szeretni. Félünk, hogy kiszolgáltatjuk magunkat, hogy visszaélnek velünk. Vissza is élnek. Nem egyszer. Százszor. És mégis: nyitni kell. Nyitni azonban - és ez nagyon fontos, tedd ezt is az Útravaló mellé - csak erős ember képes! Akinek nincs félnivalója. Vagyis szeretni bárkit csakis erőből lehet, sohasem gyengeségből. Szeretni csakis az erős ember tud. A gyenge nem szeret, csak menekül a másikhoz. Ez nem szeretet, akármilyen odaadó, elfogadó, érzékeny, érzelmes és szenvedélyes. A gyengeség azt jelenti, hogy nem találod magadat, a másiktól várod a megváltásodat és ez lehetetlen. A harmadik pedig egy mai embernek szóló, praktikus tanács: meg kell tanulnod félemberként is élni. Sajnos ez egy ilyen vacak világ. A szeretet gyakran úgy működik bennünk, mint egy féllábúban a fantomfájdalom: tudjuk, hogy lélekben két lábunk van, mert az a normális, de mégsem tudunk végtagot növeszteni, és ha élni akarunk, meg kell tanulnunk féllábon járni.

"Élj egyedül vagy a legjobb párkapcsolatban, házasságban és családban - magadban bízz elsősorban. Ne királyné légy - hanem Királynő! Megváltoztak az idők, Felséges Asszony!"

Fontos! Valaha egy nőnek a férje volt az "ura". Így is mutatta be: "Az uram!" Ma már nem így van. Megváltoztak az idők. Ma már egyetlen urad lehet: önmagad. A méltóságod, a tartásod, az önállóságod, az, hogy bármennyire is szereted a társadat, de a centrum benned van - elengedhetetlen létfeltétele a mai nő sorsának. Meg kell tanulnod két lábon állni, önmagadban bízni, és a saját szívedre hallgatni. Nem csak magad miatt. A párod miatt is. Nekünk nemigen kell egy gyenge, önállótlan nő. Tudod, miért? Mert valahol gyengék vagyunk, és régóta nem vagyunk már igazán a magunk urai. Megváltoztak az idők, Felséges Asszony! Az erőt a nőktől várjuk. Lehetőleg úgy, hogy észre se vegyük. Finoman, okosan, ravaszul, tapintatosan adjatok erőt nekünk - ne sérüljön a gőgünk és a felsőbbrendűség-tudatunk. Így élünk, sajnos. A mai férfi törékeny, szorongó és sok tekintetben nem nőtt fel a gyerekkorából. Kívül ez nem látszik rajtunk. Nem azért, mert ügyesen palástoljuk, hanem mert magunk sem tudunk róla. Hiányzik az anyuka. Lelkileg erős, a szó valódi értelmében vett felnőtt férfi alig van már manapság. "Király" kevés van közöttünk. Emberemlékezet óta a nők karolnak a férfiakba, és keresnek bennünk támaszt és kapaszkodót. Ösztönösen még ma is így működnének, de egyre többen tapasztalják, hogy ez manapság már nem megy. Találd meg a saját középpontodat. A saját szívedben bízz és önmagad erejében. Ezt meg kell tenned, nemcsak magadért, a gyerekeidért - a párodért is. De vigyázz! Ez nem férfiszerep! Nem "férfiasnak" kell lenned, mert az önbizalom nem férfitulajdonság. Hanem az örök Emberé, melytől a nőket évezredeken át megfosztották. Van női méltóság. Légy Királynő!

"Az igazi szeretet szabadságból van szőve. Ezért eltéphetetlen. Nincs benne enyém, tiéd, nincs benne félelem. Ez az, amit nem ismerünk - mert nem tudunk igazán szeretni."

Ez nagy titok. Nekem is gyakran az, pedig tudom, hogy így van. Én is úgy vagyok vele, hogy örökké féltelek! Ha nem vagy a karjaimban, ha nem érezlek és ölellek görcsösen, félek, hogy elvesztelek. Elmész, elfejtesz, nem szeretsz már, meghalsz - és sohasem látlak többé. Ha nem vagy mellettem, ha nem birtokolhatlak és érezhetlek a közelemben - úgy érzem, elveszítettelek. És mégis, látod, az történt velem, réges-régen, hogy életem legnagyobb szerelme elhagyott. Iszonyúan fájt. Majdnem utánahaltam. Fájt a hiánya, szüntelenül fájt, mint egy gyógyulatlan seb, de azt mondtam magamnak: Ha Ő AZ, akkor visszajön. Ha nem, akkor felejtsd el, nem kár érte! De ezt nem én mondtam. Én állandóan zokogtam. Főleg éjszaka. Minden fájdalom éjszaka fáj jobban. Ezt egy magasabb hang mondta bennem, egy bölcs hang, aki nevelt engem, s aki tudta, mi az a szeretet. És képzeld: visszajött! Öt év után! Öt hosszú év után. Visszajött egészen másképp, mint ahogy elment. Én is megváltoztam, teljesen, és visszajött. Azóta vele élek, több mint egy fél évszázada. Abban az öt keserves évben tanultam meg, mi az IGAZI SZERETET. Nem "elengedő" - mert az olyan, mintha eltépnéd egy léggömb zsinórját, s elengednéd a határtalan semmibe. Nem. Az Igazi Szeretetnek nincs zsinórja. Láthatatlan és eltéphetetlen. Mindig megmarad. Bárhová mehet, kalandozhat, kóborolhat, öregedhet, vénülhet, változhat, másokkal is próbálkozhat - de visszatér. Az Igazi Szeretet nem térben és időben van. Ezért szabad.
Azt mondod, mint a bölcs halász: "Azt csinálsz, halacskám, amit akarsz! Oda úszol, és azzal fickándozol, akivel csak akarsz. Tőlem nem tudsz elválni, ha igazán szeretsz és szeretlek - a háló végtelen!"

"A "Nekem így vagy jó, ahogy vagy" - nem a szeretet szavai. A kertedet sem fogadod el, ha gazos, a kutyádat sem, ha loncsos, mert ha szeretsz bárkit, bármit, gondozod. Önmagadat is."

Akit az ember szeret, abban följebb néz. Nemcsak azt látja, aki - hanem azt is, akivé lennie kell. Nem az "eszményit", mert az csak önáltatás: olyan valakit látni a másikban, aki nincs benne valójában. Nem! Nem! Ez a tekintet, vagyis a szeretet szeme a bölcs emberé, aki meglátja a másikban a szebbik, igazi arcát. Meglátja a hernyóban a lepkét. Benne van, csak meg kell szülnie még. Le kell tépnie magáról a hernyóságát, s ki kell bontania a színes szárnyait. Látni a párodban vagy a gyerekedben a "lepkét" - ez a szeretet szeme. És nem csak bennük: önmagadban is! Te sem vagy készen. Te sem vagy jó "úgy, ahogy vagy". Magadon is szüntelenül dolgoznod kell. Magadat is meg kell szülnöd még. Kívül-belül. Egy nő ad a külsejére, mert tudja, hogy az igazi arca nem az ápolatlan hajnali képe, hanem amikor kihozza belőle a legtöbbet. Amikor kifesti magát, kezd hasonlítani arra a "lepkére", aki benne él. (Nagy kultúrák szakrális szertartásaihoz a férfiak is kifestették magukat, hogy lássák az istenek: ilyenkor többek, mint akik. Van egy ünnepi ruhánk és egy ünnepi lelkünk is.) Így vagyunk, nemcsak magunkkal, de másokkal is. Akit szeretsz, nemesíted, szépíted, segítsz neki méltóvá válni önmagához. Így vagy a gyerekeddel, de így kell, hogy legyen a pároddal is. Ha szereted, az egyetlen ember vagy, aki megmondhatja neki, hogy "elhagytad magadat, tessék följebb élni!" Ha szereted, tudod, hogy csak kívül gyenge, belül mégis erős, és csak kívül gyáva - belül bátor. Te vagy az egyedüli, aki megmondhatja neki, ha önmagához méltatlanul él, mert a szeretet: jogosítvány az őszinteséghez. Ha szeret - jól figyelj! - meg is hallgat. Lehet, hogy dühbe gurul, persze, kikel magából és üvölt, de előbb-utóbb meghallgat. Ha nem hallgat meg, nem is szeret igazán, és akkor minden hiába. Nevelni csak a szeretet képes, és tudja is, hogyan kell.

"Ha nem látlak a szívemmel, s te engem, remény sincs rá, hogy megértsük egymást."

Csak azt érted meg, akit szeretsz. Ha van egy ugatós, ugrálós és harapós kutyád, vidáman élsz vele - ha szereted. Tudod, hogy ilyen: ugatós, ugrálós, harapós - ezzel együtt szereted. Nem jó, hogy ilyen - mégis szereted. De ha van egy férjed, aki nem ugatós, nem ugrálós és harapós, de néha lehamuzza a szőnyeget, máris a plafonon vagy, s azt mondod: nem lehet élni veled! Miért? Mert nem szereted. Ha szeretsz valakit, elfogadod, hogy olyan, amilyen. Jobb lenne, ha más lenne, de így sem olyan nagy baj. A szeretet - mondja Pál apostol - mindent elfedez. Egy idő után nem is igen látod, hogy ilyen ugrálós, ugatós kutyád van, a szomszédok figyelmeztetnek rá - a te szemed "elfedezi", hogy milyen kutya ez: mert szereted, és ez mindent felülír.  De ha ez a tekintet hiányzik egy párkapcsolatból - vagyis a szív tekintete -, akkor nincs ami "felülírja" a másik hibáit. Akkor jön a kívánságlista: Ne hamuzd le a szőnyeget! Ne cigarettázz! Add rám a kabátot! Légy figyelmesebb, udvariasabb! Osszuk be, ki mosogat, ki megy a gyerekért! Ne bámuld állandóan a televíziót! Néha hallgasd meg, mit mondok neked!...stb. Minden hiába. Nem ezeken múlik egy jó kapcsolat. Mindent megtehet a másik, ha nem szereted, hiába, és ha ő nem szeret, akkor is hiába. Ha nem a szív szemével látjátok egymást - minden hiába. Fölösleges minden lélektani trükk, szolgálati szabályzat, nevelés, kérés, könyörgés, parancs, alkalmazkodás, szexuális tanácsadás, műveltség, jóakarat, igyekezet. A lényeget semmi sem tudja pótolni. A lényeg pedig mindent pótol. Sok éven át porszívózod a lehamuzott szőnyeget, bosszúsan és morogva ugyan, de mégis - mert szereted! Ha meghal, azt gondolod: "Bárcsak visszajönne, és elszívna még egy cigarettát, és lehamuzná, sőt, kiégetné a szőnyeget! A legboldogabb pillanatom lenne!" Ha szeretsz az élet dolgain gondolkodni, még azt is figyeld meg, hogy mindig a lényeg van meg először, s csak utána a részletek. Hiába stimmelnek a részletek: abból a lényeg sohasem áll össze! Szeress! Szeressen! A többit majd megoldjátok. Vagy elviselitek.

"Ha azt mondod, 'Olyannak szeretlek, amilyen vagy!' - nem szeretsz igazán. Ha valóban szeretnél, többnek látnál, mint amilyen vagyok."

Ha randira készülsz, kifested magad, dolgozol magadon, hogy szebbnek lássanak, és a másikon is látszik az igyekezet: jobbnak, szebbnek, kedvesebbnek, vonzóbbnak akarja mutatni magát, mint amilyen valójában. Ez nem ugyanaz, mint amikor az eladó almákat kifényesítik a piacon. Ez a "többnek mutatom magam" ösztön arról szól, hogy több is vagyok! Ő is több, azért igyekszik, és ha nem igyekszik, nem szeret igazán, és ha jól éltek később egymással, ez így is kellene, hogy maradjon. A szív szemével följebb nézünk a másikban - és magunkban is. A szív szemének kettős látása van. Egyrészt könyörtelenül látja, milyen vagy. Látja a hibáidat. Másrészt azt is, hogy milyennek kellene lenned! A kócos hajat félresimítja a homlokodon, és rád szól, ha valakivel tapintatlan vagy durva voltál, és örül, ha szép szemet festesz magadnak. Még azt is kedveli, ha műszempillák ékesítenek, s nem csipásan hunyorogsz rá. Itt nemcsak arról van szó, hogy a "szív szeme" idealizál - hanem arról, hogy egy magasabb valóságot is lát. Valahol tényleg több vagy, és szebb, és jobb, és nemesebb, és szeretetreméltóbb. Mindenkinek van egy hétköznapi arca, amely olyan, amilyen: látható. Van egy igazi arca, amely csak ritkán látható, még önmaga számára is. Mindenki szebb, mint ahogy a tükörben riadtan megpillantja magát, mert a valódi önképe szebb, mint az, amelyik a tükörből visszanéz rá. Ha a szív szemével nézel, ezt a valódi arcodat keresed. Magadban és másokban is. Nem azért, mert hazudni akarsz, hanem mert szebb vagy, és értékesebb, valóban.  És ő is - ameddig szereted.

(Müller Péter a szeretetről, 2011-2012)

Lehet-e szeretetet venni?

Feleségemnek megtetszett egy papucs. Megvettem. Nagy volt neki. Nem baj, jó lesz a lányunknak. De nem adom fel. Visszanyargalok az üzletbe. Kiválasztok egy szebbet, finomabbat, de sajnos nem vizsgálom meg alaposan, hogy a talpára más méret van írva, mint a fekete kis logójára. Megveszem, lelkesen hozom - ez meg kicsi.
Nom most már bosszús. Nem mondja ki, de látom; hogy lehet valaki ilyen szamár, gondolja mérgesen. Én pedig - most már nem érdekel sem a dühe, sem a fáradtságom, visszarohanok az üzletbe, kicserélem a papucsot, hozom, és diadalmasan lecsapom elé.
Nézem a szemét... dobogó szívvel... Itt van!... Tessék!... Valamit várok tőle... Mit?
És ekkor hirtelen eszembe jut egy ötvenöt évvel ezelőtti történet.
Forradalom van. 56. Kijárási tilalom. De én mégis elindulok hozzá, a Szerelmemhez. És út közben, hosszú sorállás után veszek neki két vekni kenyeret. (Nagy kincs volt ez akkor!)  Két napon át megyek, megyek, megyek, utcáról utcára, házról házra, kapualjról kapualjra. Hónom alatt a két kenyérrel. Az első éjszakát egy temetőben töltöm. A másodikat egy pályaudvar pincéjében. Hajnalban indulok tovább, s közben arra gondolok, mit fog szólni a szerelmem, ha majd becsöngetek hozzá, s meglát a két jó illatú barna kenyérrel.
Itt van, tessék!... És elérzékenyül... És a nyakamban ugrik... és csókol, és ölel és szeret... Satöbbi, satöbbi... Most jövök rá, jól figyelj, milyen rejtélyesen működik a lelkünk!... Most jövök rá, ötvenöt esztendő után, hogy én ugyanazt éreztem, akkor, fiatalon a két kenyérrel, mint most a papuccsal: meg akartam venni a szeretetet. Vagy a szerelmét. Ugyanolyan várakozásteli szomjúsággal és képzelt diadallal hurcoltam neki a rosszabbnál rosszabb papucsokat, mint több mint fél évszázaddal ezelőtt a két kenyeret.
Ugyanolyan szomjasan, ugyanúgy várva, hogy az ajándék átvarázsol benne valamit... Sőt, annó még többről is szó volt: mert látja, hogy nemcsak a kenyeret viszem neki, de ezért a két kenyérért még az életemet is kockára tettem érte! Akkor fog csak igazán kigyulladni a szíve, akkor fog rádöbbenni arra, hogy ki vagyok én, és mit jelentek neki az életében! Akkor fog megszeretni, igazán.
Lelőttek. Hat golyót kaptam. A két kenyér elgurult. Én kórházba kerültem, és utána úgy alakult, hogy évekig nem is láttuk egymást.

És most itt állok, öregen, kezemben kenyér helyett a két rózsaszínű papuccsal. Emlékeimben visszarepülök az ifjúságomba, és döbbenten tapasztalom, hogy ugyanolyan naiv kamasz maradtam, mint aki valaha voltam - és most már bizonyára az is leszek, mindig.
És hiába tudom már, hogy hálát lehet venni, örömöt is, jókedvet is - de szeretetet nem lehet venni! -, mégis megpróbálom. Tudom, hogy szeret. De nem eléggé.
Jól értsd meg: sohasem érezhetjük, hogy valaki "eléggé" szeret minket! Ha a mindene vagy, akkor sem.
Anyámnak a "mindene" voltam, az "élete értelme", mégis sokszor éreztem, hogy nem szeret engem "eléggé". Miért? Mert a szeretet: határtalan. Végtelen.
Sok mindent meg lehet venni. Örömöt, kéjt, vidámságot, mámort, még a hálát is, néha. De a szeretetet nem. Semmivel. Arra meg kell érni.

(Lehet-e szeretetet venni? - Müller Péter írása, 2010)

Tavasz

 

 

"Minden tavasznak van egy kitüntetett napja, ami minden más tavaszi napnál fényesebb. Mikor a napsugár még csiklandóbban játszik a tarkón, mikor a szellők még huncutabbul fütyülnek, mikor a kikelet ritmusára még veszélyesebben ver a szív, mint más tavaszi reggeleken. Naptárakban sajnos nincs jelölve ez a kacér és szédítő ünnep, ezzel a páratlan reggellel csakis a lélek számol." 

(Cserna-Szabó András)

Márai Sándor: A nőkről általában

Köszönet a nőknek. Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, amikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek, köszönet.

Weöres Sándor: A nő

A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi - akár bölcs, vagy csizmavarga -
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
címkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,

és névvel illeti a végtelent.

Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él - vagy tán csak élni látszik -
ha nők szeméből rá élet sugárzik.
A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,

minden hajlása életet lehel,

mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
úgy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.

Nők napja!

 

A nemzetközi Nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, amelyet 1917 óta minden év március 8-án tartanak. Erről a napról a fiataloknak is más jut az eszükbe, de a középkorúaknak és az idősebbeknek is. A mai fiataloknak egy-egy szál virág, esetleg csokor, kedveskedésként egy-egy apró ajándék, amellyel tiszteletüket fejezik ki a nők irányába. A többi korosztálynak mást idéz elő, s az igazi eredetével is tisztában vannak. A Nőnap eredete több évszázados, a nők jogi hovatartozásáért vívott harcra való megemlékezést jelenti. A nők mai értelemben vett hovatartozásáért, megítéléséért, társadalmi jogaiért küzdöttek. Ezért lett és vált március 8-a a Nemzetközi Nőnap napjává világszerte. Tedd te is emlékezetessé a nők számára egy virággal, egy idézettel, vagy akár egy kedves ajándékkal ezt a szép napot.

Márciuska!

Márciuskát ajándékozni egyszerűen figyelmességet jelent. Egy olyan román népszokásról, tavaszváró alkalomról van szó, amit az idők folyamán részben a romániai magyarok is átvettek. Az öröm, a megújulás időszaka, amikor a jó győzedelmeskedik a rossz felett. Ebből az alkalomból a férfiak, fehér-piros szalaggal átkötött márciuskákat, patkóra, kéményseprőkre, katicabogarakra vagy éppen virágokra hasonlító ajándéktárgyakat ajándékoznak a lányoknak, nőknek és asszonyoknak, melyek a szerencse és a jó kedély szimbólumai. A piros a tavasz színe, a fehér pedig a telet jelképezi. Márciusban jellegzetes ajándék még a hóvirág is.