Keresztet a földön minden ember kap,
Az egyik kisebbet, a másik nagyobbat.
Születhet kunyhóban vagy palotában,
Elkészítve várja az ő keresztfája.
Az a csoda aztán, hogy senki sem látja,
Mint vérzik a válla, hogy sebes a háta.
Van, aki alázattal és lehajtott fővel
Viszi a keresztjét, Krisztusi erővel.
Van, aki könnyen hordja, még nevetni is tud
Még a másik zokog, és le a földre rogy!
Van aki büszkén viszi, hisz más úgysem látja,
Milyen nagy a másik ember keresztfája.
Van, aki zokogva zúgolódva viszi,
Minden sarkon megáll, s ha lehet leteszi,
Van aki dicsekszik, örül, ha megszánják,
Olcsó könnyek sokszor áztatják orcáját.
Van aki keresztjét más vállára rakja
Abban a hiszemben, hogy vissza már nem kapja,
Van aki félrenéz, hol jobbra, hol balra,
Segít társain, segít mert akarja.
Én a keresztemet fiatalon kaptam,
Elfogadni, hej de sehogy sem akartam,
Sírtam lázadoztam még össze is törtem
S ó csodák csodája újra nőtt előttem.
Így aztán fölvettem gyönge vállaimra,
Tudtam, hogy elkísér hűen a síromba
Tövises utamon elgyöngült a lábam,
Vittem a keresztet s meggörbült a hátam.
Elestem, fölkeltem, így ment éveken át,
Vittem és cipeltem a nehéz keresztfát,
Akartam feledni napsütéses tájon,
De a keresztem fáját ott is megtaláltam.
És akik ismernek szinte egytől-egyig
Mind kigúnyoltak és lettek csúfolóim.
Tövises koszorúmat jól fejembe nyomták,
Könnyeim patakját szélesebbre vájják.
Mert hát keresztemet nehéznek tartottam,
Azért hozzá több más kis keresztet kaptam,
Immár ott állnak szeretteim sírján,
Megszaporodott már hatalmas keresztfám.
Meg is öregedtem, a hajam fehér lett,
De az én keresztem súlya könnyebb nem lett.
Naponta növekszik szívemben a súlya,
Vagy én lettem gyengébb, a vállam már nem bírja?
Ó de sokszor, de sokszor szeretném letenni
Azt hiszem, hogy tovább nem bírom már vinni!
Vérzik a szívem is, a lelkem roskad össze,
De az én keresztem hű hozzám örökre.
(ismeretlen szerző)
