2012. december 14., péntek

Romantic





Logan Thibault miután leszerel a tengerészgyalogságtól elindul megkeresni azt az ismeretlen lányt, akinek fényképét a háború során találta: azóta hisz benne, hogy ez a kép védte meg őt Irakban a rá leselkedő haláltól. Mikor rátalál a gyerekét egyedül nevelő fiatal nőre, képtelen elárulni, hogy miért is érkezett. Munkát vállal a családnál, és a kezdeti bizalmatlanság ellenére egyre közelebb kerül Beth-hez. De az egykori katonát nyomasztja a titok, amit magával hozott, és ami talán közéjük állhat.

Ember, ember, december...







A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.
Pilinszky János




2012. szeptember 13., csütörtök

Vége a nyárnak, várja a gyermekeket az óvoda és az iskola!


Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt:
egy ködbe olvadt álom és való,
ha hullt a hó az égből, porcukor volt,
s a porcukor az abroszon a hó.

Kosztolányi Dezső



2012. augusztus 20., hétfő

Szerelem


A szerelem.



A szerelem: örök vágyódás. Vágyódás a vágyra. Ha "csak" egyszerűen szeretlek, akkor a szó hétköznapi értelmében jó veled. Jó, hogy mellettem vagy, és ha elmész, nem hiányzol, mert tudom, hogy előbb-utóbb visszajössz, de ha "szerelmes" vagyok beléd, akkor nemcsak jó veled, de szenvedek is a hiányod miatt. Elérhetetlen vagy. Hiába mohó ölelés, szeretkezés, csók, elfáradok és elalszom, de amikor felébredek, megint hiányzol. Az "enyém vagy" érzése csak egy átsuhanó pillanat élménye. Nem lehetsz az enyém, és én se a tiéd. Mindig sóvárgunk egymásra. Ilyenkor sejtjük meg, hogy a szerelem egy transzcendens élmény. Eggyé tenni a kettőt - lehetetlen. Nem igazi szerelem az, amelyben nincsen szenvedés. Csak az tud nagyon boldog lenni, aki nagyon boldogtalan is tud lenni. A kettő együtt jár.

Müller Péter

2012. július 6., péntek

Tenger, nyaralás!


Sokszor ábrándozunk arról, hogyan törhetnénk ki a szürke hétköznapokból. Erre egy fantasztikus utazás is alkalmas, akár családtagjainkkal, vagy barátainkkal, hogy visszatérve garantáltan újult erővel lássunk neki feladatainknak. A természetes és kristálytiszta tenger rengeteg lehetőséget nyújt arra, hogy különleges és megismételhetetlen élményekkel térjünk haza.







2012. június 23., szombat

Nyár van...



"Ha süt a nap, hagyd ott a házat.
Táncolj át a réten,
Ülj le a patak mellett,
És élvezd, hogy létezel." 
(J. Donald Walters)

2012. június 10., vasárnap

Karácsony Benő: Napos oldal


Nagyszerű regény magáról az életről, az útkeresésről, illetve az út végén az ember a világban neki szánt helyének a megtalálásáról: “A földön, gondoltam, valószínűleg mindenki számára van egy keskeny gyalogösvény, amely az örömök és megnyugvás eldugott forrásához vezet.”

A főszereplő, Felméri Kázmér, nagyjából egy évtizedes utazása a saját “forrásához” nincs se túldramatizálva, se túlromantikázva; ennek ellenére egyértelmű, hogy nem egy átlagos emberről van szó; az sem véletlen, hogy főhősünk művészlélek (szobrászkodik), és ezért  is máképpen tekint ki a világra. Kázmért nagyjából húszéves kora körül ismerjük meg, és amikor elválunk tőle már a harmincas éveit taposó érett férfi. Nyilván a történet során életének eseményei hatására változáson megy keresztül, de erős és lebilincselő személyiségének fő vonásai már a könyv elején tisztán látszanak. Az összes közül a legszembetűnőbb az, amit már a regény címe is sejtett: mindig, minden körülmények között az élet napos oldalát keresi, ebben hisz, és ezért mindig meg is találja. A fölé magasló árnyakat pedig könnyedén elűzi a derűs, minden sallangtól mentes és elképesztő tisztánlátásra alapuló életfelfogása, amit egy egészséges és nagyon jellegzetes humorral tár elénk. Mindeközben a szerző semmiképpen sem arra törekszik, hogy kioktassa az olvasót, de természetesen Kázmér egy-egy elmés és metsző megjegyzése, sokszor arra késztet bennünket, hogy egy pillanatra félbeszakítsuk az olvasást és elgondolkozzunk. Én mindenestre, egy életre a szívembe zártam ezt a Felmérit, hiszen erősen emlékeztet nagyapámra, aki szintén hasonlóan viszonyult az élet dolgaihoz, és hát ez az a szereplő típus, amelyikkel szemben a személyes vonatkozások miatt is, én rettenetesen elfogult vagyok, és minden másfajta karakter fölé helyezzem.

A kor, amiben játszódik az 1920-1930-as évek, a helyszín pedig változó és változatos: eleinte egy a Maros partján elhelyezkedő kisvárosban vagyunk. Innen kerülünk a főhősünk szülőfalujába, és – ahogy a későbbiekből ez nyilvánvalóan kitűnik – minden szempontból ez a legfontosabb helyszín a regényben, hiszen a Párizsi és Budapesti „kitérők” után, ide jön haza Kázmér, itt találja meg az út végén a maga helyét. Minden helynek más a hangulata a könyvben, és itt nem feltétlenül a környezetre gondolok, hanem arra az életérzésre, amit Felméri Kázmér sorsán keresztül mi is megtapasztalhatunk. Az összes városi helyszín szürke volt, néha  nyomasztó és lehangoló szemben a faluval, ahol minden tele volt színekkel, hangokkal, valamilyen valódi és ősi erőt hordozó élettel. És ugyan itt is vannak árnyékos oldalak, valahogy mégis az ottani életforma az, amiben Kázmér önmagára talál, és aminek a hangulata úgy belevésődik, hogy a végén óhatatlanul ide kerül vissza. A Jászberényi József által írt utószóban ki van emelve, és én ezzel teljesen egyetértek, hogy nem az a célja Karácsony Benőnek, hogy a falusi életformát, mint olyan önmagában magasztalja, és valamilyen hierarchikus szempontok alapján a városi életforma elé helyezze.  Ez ebben az esetben konkrétan csak az ő szereplőjének jelent minden értelemben „hazatérést”. A városi jelenetek pedig a maguk szürkesége ellenére is számomra teljesen elviselhetők voltak, sőt hála Felméri humoros „felméréseinek” élvezhetők is. Csak éppen tudjuk, érezzük, hogy nem az az igazi.

Legkedvesebb jeleneteim azok, amelyekben a malom körüli mindennapi életet ismerhetjük meg, a háztáji és az oda szegődött állatokkal, illetve a különböző évszakok alatt (szóban) lefestett természettel. Én megértem Felmérit, én is oda vágynék vissza, és igazat adok neki: „Örömre és egyszerűségre születtünk.”

Szerencsém volt egy olyan példányt kihozni a könyvtárból, ami része a 2003-ban megjelentett életmű kiadásnak (Aquincum Kiadó). Ennélfogva  a könyv elején olvashatunk egyfelől az addigi kiadásokról másfelől a mostaninak az alapelveiről, céljáról és a teljes életmű tartalmáról. Az alapelvek közül kiemelném azt, miszerint a jelen kiadásnál az író halála előtt megjelent erdélyi kötetek lettek figyelembe véve, így eredeti helyesírással, teljesen betűhíven ismerhetjük meg a regényt. A kritikai kötet részét képezi továbbá egy rövid biográfia és a már említett Jászberény József által írt utószó, ami segít abban, hogy jobban beazonosítsuk a regény különböző rétegeit és megfejtsük jelentéseit. Számomra különös egybeesés, hogy miközben éppen most olvasom Tamási Áron Ábel trilógiáját, ebben az utószóban egy jelentős részt annak szentel Jászberényi, hogy párhuzamot húzzon a két alkotás között, amelyik szinte egyszerre jelent meg, hasonló mértékben örvendett sikernek és témájában, illetve a főszereplő jellemének és életkörülményeiknek a meghatározásában is erősen közelít egymáshoz.

Wass Albert: Igazság


Aki azt mondja neked, hogy a rossznak győzelme lehet a jó fölött az vak. Legyőzheti-e a felhő a napot? A sötétség a világosságot? A tél a tavaszt? A győzelmet azonban ne téveszd össze a sikerrel. A felhőnek sikerül magát a nap és a föld közé tolnia. De legyőzte-e vajon a napot ezzel? S ha igazságról beszélsz, akkor is vigyázz. Ne a magad egyéni érdekét vagy egy csoport érdekét nevezzed igazságnak. Érdek annyi van, ahány ember a földön. De igazság csak egy. A gyertyaláng és reflektorfény csak méreteikben különböznek egymástól, lényegükben azonosak. Az igazság nem emberi mérték és így ne várd tőle, hogy emberi tulajdonsággá váljék. Igazság az, hogy élsz, és hogy jogod van élni, mert megszülettél. Hogy minden ember egyforma abban, hogy meztelenül jött ide, és meztelenül, egészen meztelenül tér vissza innen. Hogy aki jó, azt baj nem érheti, akármi is történjék vele: egyenesen járhat és nyílt homlokkal nézhet szembe a világgal. Ezek az igazságok. De nem feltétlen értékű igazság az, hogy  tiéd  a  kabát, amit szekrényedben őrzöl. A gyapjú, amiből készült, a juhé volt. Te azt vallod, hogy igazságos úton lett a tiéd, de juhnak erről bizonyára más véleménye van. A valódi igazságban bízhatsz bátran, kára nem eshetik. Felkél a nap, bármilyen sötét is legyen előtte az éjszaka. Ha mégis látnod kell, hogy itt-ott, az emberi hangyaboly külön-életében a rossz látszólag győz a jó felett: ne tévesszen meg ez a látszat. Káin sohasem győzte le Ábelt. Csak megölte. Jusson eszedbe, hogy van egy jelvény, amit sokan hordanak, de kevesen értenek meg. Azt hirdeti, hogy sok idővel ezelőtt keresztre feszítettek valakit, aki győzött az emberek bűnei fölött.

2012. május 27., vasárnap

Csíksomlyói Pünkösdi Búcsú


Csíksomlyó ősi Mária-kegyhely. Búcsújáról már a XV. század elejétõl említés történik. A pünkösdi zarándoklat 1567 óta, vagyis a nagyerdei (tolvajosi) gyõztes csata után tartják, annak emlékére, hogy a csíki és gyergyói katolikusság elhárította szülõföldjétõl az erõszakos hittérítés veszélyét.
A pünkösdi zarándoklat, a fent említett ok miatt, elsõsorban a katolikus székelység életének nagy eseménye. Ez azonban nem zárja ki az egész erdélyi katolikus magyarság, de más felekezeti testvéreink részvételét sem, amennyiben a hely szellemének tiszteletben tartása mellet, igaz hittel és jó szándékkal érkeznek ide, hogy az itt töltött órák, napok élménye hozzájáruljon lelki tisztulásukhoz, megújulásukhoz.

A zarándoklatnak az utóbbi idõben több formája alakult ki. Régi hagyomány szerint, közelebbi, de sok esetben távolabbi egyházközségek keresztaljai is gyalog teszik meg az utat Csíksomlyóra. A távolabbi vidékek búcsúsai ugyancsak szervezetten, társasgépkocsival vagy vonattal érkeznek Csíkszeredába és csupán a Szék útján fejlõdnek fel keresztaljába. Sokak szervezetlenül jönnek, egyéni kezdeményezés alapján. A külföldi zarándokok társas kirándulás keretében érkeznek. Azok a külföldi csoportok, akik valamely testvérvárosi vagy községi kapcsolatuk folytán jönnek a búcsúra, jól teszik, ha a nevezett testvéregyházközség keresztaljához csatlakoznak.

A kegyhelyig megtett útnak egy közös jellegzetessége van: a búcsújárókat egyöntetû lelkesedés és áhítat hatja át, amelyet a Szûzanyához való érkezés, a vele való találkozás öröme táplál. Ezért illõ, hogy az egész úton a keresztaljak vagy hasonló csoportok viselkedése – ahogy általában szokásban van – összhangban legyen a zarándoklat értelmével, végsõ céljával.

Megemlékezünk még némely népi hagyományról, szokásról, amelyek a búcsújáró helyeken, a kegyszoborral vagy a történelemmel kapcsolatban maradtak fenn a gyakorlatban. Általános népi hit és hagyomány, hogy a kegyszobor megérintése, simogatása kegyelemmel jár és hatásos eszköz, hogy a Szûzanya meghallgassa a hívõ kérését. Ez a világ minden búcsújáró helyén gyakorlatban van. Pl. Lourdes-ban, ahol a barlangnál lévõ Mária-szobrot nem érik el a zarándokok, annyira magasba van helyezve, az alatta lévõ sziklát simogatják.

2012. április 18., szerda

Az én keresztem hű hozzám örökre!


Keresztet a földön minden ember kap,
Az egyik kisebbet, a másik nagyobbat.
Születhet kunyhóban vagy palotában,
Elkészítve várja az ő keresztfája.

Az a csoda aztán, hogy senki sem látja,
Mint vérzik a válla, hogy sebes a háta.
Van, aki alázattal és lehajtott fővel
Viszi a keresztjét, Krisztusi erővel.

Van, aki könnyen hordja, még nevetni is tud
Még a másik zokog, és le a földre rogy!
Van aki büszkén viszi, hisz más úgysem látja,
Milyen nagy a másik ember keresztfája.

Van, aki zokogva zúgolódva viszi,
Minden sarkon megáll, s ha lehet leteszi,
Van aki dicsekszik, örül, ha megszánják,
Olcsó könnyek sokszor áztatják orcáját.

Van aki keresztjét más vállára rakja
Abban a hiszemben, hogy vissza már nem kapja,
Van aki félrenéz, hol jobbra, hol balra,
Segít társain, segít mert akarja.

Én a keresztemet fiatalon kaptam,
Elfogadni, hej de sehogy sem akartam,
Sírtam lázadoztam még össze is törtem
S ó csodák csodája újra nőtt előttem.

Így aztán fölvettem gyönge vállaimra,
Tudtam, hogy elkísér hűen a síromba
Tövises utamon elgyöngült a lábam,
Vittem a keresztet s meggörbült a hátam.

Elestem, fölkeltem, így ment éveken át,
Vittem és cipeltem a nehéz keresztfát,
Akartam feledni napsütéses tájon,
De a keresztem fáját ott is megtaláltam.

És akik ismernek szinte egytől-egyig
Mind kigúnyoltak és lettek csúfolóim.
Tövises koszorúmat jól fejembe nyomták,
Könnyeim patakját szélesebbre vájják.

Mert hát keresztemet nehéznek tartottam,
Azért hozzá több más kis keresztet kaptam,
Immár ott állnak szeretteim sírján,
Megszaporodott már hatalmas keresztfám.

Meg is öregedtem, a hajam fehér lett,
De az én keresztem súlya könnyebb nem lett.
Naponta növekszik szívemben a súlya,
Vagy én lettem gyengébb, a vállam már nem bírja?

Ó de sokszor, de sokszor szeretném letenni
Azt hiszem, hogy tovább nem bírom már vinni!
Vérzik a szívem is, a lelkem roskad össze,
De az én keresztem hű hozzám örökre.

(ismeretlen szerző)

2012. április 12., csütörtök

"Kevesen tudják, hogy mit hozhatna ki belőlük Isten, ha teljesen odaadnák magukat számára." (Loyolai Szent Ignác)

"Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni. Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság. Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük. Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok."

(Zsolt. 139.1-18 A karmesternek: Dávid zsoltára.)

Április 11: a Magyar Költészet Napja, és József Attila születésnapja!


József Attila: Óda

Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.

Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.




2012. április 2., hétfő

Húsvéti dekorációk...















A húsvéti ünnep!

A húsvét, a kereszténység egyik szent ünnepe, úgynevezett “mozgó ünnep”. Húsvét vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnap. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés. Húsvét napja az 1582-ből származó egyházi szabályzat szerint a tavaszi holdtölte utáni első vasárnapra esik: március 22-e és április 25-e közé. Húsvét kialakulásában fontos szerepet játszik a zsidó húsvét, a pészah. E vallás tanítása szerint e napon ünneplik a zsidók az egyiptomi rabságból való menekülésüket.
A keresztény egyház szertartásaiban a hosszú ünnepi időszak átfogja a kora tavasz és a nyár elejei hónapokat. Az előkészületi idő a nagyböjt, amely Jézus negyvennapos sivatagi böjtjének emlékére, önmegtartóztatására tanít. Ezt nagyobb, kisebb ünnepek követik s a húsvéti ünnepkör a pünkösddel zárul.
Húsvétkor ünnepli a kereszténység Jézus Krisztus feltámadását. A húsvét a legrégibb keresztény ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában. A húsvét ünnepét megelőző vasárnap, virágvasárnapon arról emlékezik meg az egyház, hogy Krisztus pálmaágakat lengető tömeg éljenzése közepette vonult be szamárháton Jeruzsálembe.
A nagycsütörtök (zöldcsütörtök) Krisztusnak az Olajfák-hegyén történt elfogatását idézi emlékezetünkbe.
Nagypéntek Krisztus Pilátus általi halálra ítélésének, megostorozásának és kereszthalálának a napja.
Nagyszombat este körmenetekkel emlékezik meg a keresztény világ arról, hogy Jézus – amint azt előre megmondta - harmadnap, azaz húsvétvasárnap hajnalán feltámadt halottaiból.

Húsvéti szokások!



Húsvét két legnépszerűbb szokása a tojásfestés és az öntözés. Mindkét szokást falu és város a mai napig gyakorolja, népszerűségük egyelőre nem látszik csökkenni.
A húsvéti tojásfestés az asszonyok, lányok dolga. Legegyszerűbb módja, hogy a tojás felületét levéllel burkolják be, s úgy teszik a festékbe; utána a csipkézett levél helye világos színű marad. Régebben házi festékanyagokat használtak: hagymalevél, zöld dióhéj főzetét, vadkörte- vagy vadalmafa héját, gubacsot stb.
A húsvéti locsolás ősi katarktikus rítus keresztényiesített formája. Eredetének egyházi magyarázata részint a keresztelésre utal, részint arra a legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták volna a zsidók elhallgattatni.
Míg régen a kútból húzott vízzel öntötték le a leányokat, ma már falun is szagos vízzel locsolnak. A locsolás és a vesszőzés egyaránt a jelképes termékenyítést és a rituális megtisztítást célozza.




2012. április 1., vasárnap

A kereszthordozó


Heves a harc, súlyos teher a kereszt.
Gyakran sóhajtassz fel: Jaj, nem bírom ezt!
De tarts ki csak, egykor világossá lesz,
Mily szükséges volt itt, lenn az a kereszt.

Kemény kövön, bent az erdő sűrűjében,
Fáradt aggastyán ül, bot van a kezében.
Oly nehéz a terhe, nem bírja már vinni.
Jó volna letenni, végleg megpihenni.

Elmélyülve gondol vissza nagy útjára,
Kezdetben miként hullt rá a Nap sugára.
De azt ami egykor boldogsága volt,
Most ő búsan nézi: mind rommá omolt.

Semmivé vált minden késő aggkorára,
Elsuhant az élet, itt maradt magára.
Szegényesen él itt, árván a világon,
Istenem miért kell ezt az utat járnom?




Lelkének e nehéz gyötrő gondolatján,
Bővizű könnypatak folydogál le arcán.
Ámde lassan-lassan csendesül a lélek,
Mert tudja, hogy Isten hű gyermekévé lett.

Így a magasságba hogy bízón feltekint,
Mit most nem ért még meg, azt majd meglátja mind.
És veszi a botját, s halkan dudorászva
Hazaballag kicsi hegyi kunyhójába.

Hosszú vándorlástól fáradtan lefekve,
Életét Istene kezébe helyezve
Minden gondra amely benne kérdést támaszt,
Álmában az Isten adja meg a választ.

Önmagát zarándok öltözékben látja,
S így a fáradságos vándorutat járva,
Számos nagy országot így barangol által,
Hogy eljusson Isten örök városába.

Amelyet önmaga épített fel az Úr,
S e cél felé tart most fáradhatatlanul.
Rajta a nagy teher, élete keresztje,
Amint azt vállára az Isten helyezte.
(Ismeretlen szerző)

2012. március 20., kedd

Müller Péter a szeretetről!


"Jobb egyedül menni szorongva és szomorúan, mint másokkal olyan úton, amely méltatlan hozzánk."

Ez a mondat tényleg "útravaló". Mert úton járunk, de nem mindegy, kivel és milyenen.
Egy barátságban, egy szerelemben, de még egy házasságban is az az út a döntő, amit együtt teszünk meg, és ennek az "együttnek" akkor van vége, ha látjuk, hogy méltatlan hozzánk. Ha lehúz. Ez nem érzelmi kérdés. Nem is valamiféle morális megfontolás. Ez sorskérdés. Egy fuldoklóval is sokáig lehet küszködni, de ha látom, hogy nem én emelem, hanem ő húz le engem, el kell engedni. Hiába "szeretem". Ezt a szót azért tettem idézőjelbe, mert ez nem szeretet. Lehet, hogy valaha az volt, de már nem az. Inkább sajnálat, szánalom, de nem szeretet. Ilyenkor van egy kapcsolatnak vége. Mert mindent odaadhatok érted. A pénzemet, az időmet, a büszkeségemet. Gyakran még az örömömet is. Sokat szenvedhetek miattad. Egyet nem adhatok oda: az önérzetemet. Az csakis az enyém, az én útravalóm, és az kell, egészen az út végéig. Ha egyszer ezzel a szemmel elolvasod Jézus történetét, látod, hogy élete a születésétől a haláláig nem volt más, mint az üldözések és megalázások története. Mindenét odaadta másokért. Az életét is. Az önérzetét, a méltóságát nem adta. Soha, semmiféle helyzetben. Sajnos ezért nehéz társat találnunk manapság, de továbbmegyek: azért nehéz és diszharmonikus gyakran a családi életünk, mert méltatlansággal kell fizetni érte. Ez nem éri meg. Akkor már inkább egyedül kell maradni. Egy férfival, aki nem tisztel, nem lehet sokáig élni, és egy nővel sem, aki lehúz. A gyerekeidet is csak úgy tudod igazán nevelni - akármilyen rakoncátlan vagy zűrös kis porontyok még -, ha tiszteled őket. Manapság élni azt jelenti, hogy méltatlan helyzetbe keveredtünk. Amennyire lehet, ezt ne engedd! A világ rossz úton jár. Te élj fölfelé.

"Istenem, adj egy embert, egyetlenegyet, aki szeret! Akinél nem kényszerülök önvédelemre! Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni! Akit beengedek magamba: 'Ilyen vagyok, igen, minden jóval, rosszal, minden félelmemmel, zűrömmel, gyengeségemmel együtt!' Adj egyetlen embert, aki valóban szeret!"

Igazi társad csak az lehet, akitől nem félsz. Aki előtt nem kényszerülsz színjátékra. Nem is tudsz. Ha igazi társad, úgy jár benned, mint saját magában, és te is őbenne. Másokhoz hasonlóan te is sok mindent nem szeretsz magadban, de még annál is több dolog van, amiről nem is tudod, hogy benned van. Eldugtad, magad előtt is. Vagy így mondom inkább: lehazudtad. Olyan helyre dugtad, hogy te sem látsz oda. Nem is akarsz, nem is tudsz róla, de ő tud! Ő látja! A társaddal "igazságviszonyba" kerülsz. Ez az, ami az igazi párkapcsolatban életveszélyes. Beengedni valakit magamba oda, ahová én sem megyek be szívesen: ez a jó kapcsolat alapja. Ez csak kölcsönös lehet. Ő is csak akkor lehet a társad, ha beenged önmagába. Lelkének olyan helyére, ahol nemcsak az értékeit, de minden szennyesét is őrzi, eldugva, hogy maga se lássa. Elfelejtse, és letagadja, olyan erővel, hogy meggyűlölje azt, aki szóvá teszi és megmondja neki. Gondold el: ha szeretkezel, le kell vetkőznöd, meztelenre, és ez még nem elég. Bele kell bújnod a legtitkosabb szerveddel a másik testébe, és be kell fogadnod a tested legintimebb részébe őt. Nincs mese. Egymásba kell bújnotok hazugság, szemérem, szégyen, önvédelem nélkül. Egymásban kell járnotok, a legérzékenyebb, legtitkosabb helyeken. Így van a lelkünkkel is. Azért ritkák manapság a jó kapcsolatok. Félünk tőle. Vagy én - vagy te. Rendszerint mindketten félünk, és nem azért, mert a másik előtt, hanem főleg azért, mert saját magunk előtt is kiderül, mi az, amit nem óhajtunk, és nem merünk megpillantani magunkban. A jó párkapcsolathoz bátorság kell. Nyíltság. Nyitni pedig csak az mer, aki nem fél meglátni önmagában mindazt, amit nem szeret, és nem fél kiadni másnak a "titkos kódjait." Ezt csak azzal tudod megtenni, aki szeret téged.
Vagyis tudod, hogy jót akar neked.

"Egymásban lakni még akkor is nehéz, ha szeretjük egymást. Az 'együtt' még így is börtönné válhat. Egyetlen pillanat alatt - ha megtörik a varázs."

Mi ez a varázs? Az a vágyálom, hogy az enyém vagy, és én a tiéd. Nem lehet. Nem tudunk egymásba úgy elkeveredni, hogy a pirosból és sárgából narancssárga legyen. Ha pirosnak születtél: piros maradsz, és én sárga. Van egy pillanat, amikor egymásba mosódnak a színeink, de aztán újra visszatér a saját "alapszínünk". A szeretkezésben is van egy pillanat, ami széttéphetetlen egységnek tűnik - ez a "soha el nem válunk" pillanata. Tényleg nem több mint egy pillanat. Azt is inkább lélekben, mint testben éled át, de utána hazamész, magadba, és én is. Így vagyunk megteremtve. Már az anyaméhben önállóak vagyunk. Anyánk méhében saját univerzumot hozunk létre, és bőgve kiszakadunk belőle. Mint minden ember, te is külön Mindenség vagy. A szeretet néha összeköt másokkal - de lazán. Saját Napod körül forogsz. Ha így van - márpedig így van! -, fontos, hogy figyelj a Napodra. Akár egyedül élsz, akár párkapcsolatban vagy a legnépesebb családban, legyen valahol egy hely, ami csak a tiéd. Teremts időt, hogy minden nap legalább egyszer találkozz magaddal. Nem könnyű. Nem csak a rohanás miatt. Hanem mert nem neveltek rá, hogy a magányod: szent. Arra sem, hogyan tudsz találkozni önmagaddal. Rendszerint menekülünk magunktól. Ha máshogy nem, bámuljuk a televíziót, vagy hosszan időzünk olyan emberek között, akikhez nincs sok közünk. Sajnos, egy olyan társadalomban nőttünk fel, mely nem tud az önismeretről, nem tud a csendről, a benső nyugalomról, nem is tudja, mi az, hogy "belül". Így aztán nem tanít meg arra, hogy a legjobb barátod: te magad vagy, és ezért - figyeld meg! - szüntelenül menekülőben vagy. Ha valaki először leül meditálni, mindene viszketni kezd, és azonnal száz és ezer fontosabb dolga akad, de tudd: a jó párkapcsolat titka a jó magány. A jó családi élet titka sem a szüntelen zűrzavar, hanem az a tapintat, amelyben tisztelik egymás magányos perceit. Csak az nem gázol bele a másik életébe, aki önmagával rendben van. Aki időnként ki tud lépni aggodalmainak, szorongásainak és indulatainak elektromos árammal töltött viharfelhőiből, és meg tudja teremteni, ha kívül nem is, legalább önmagában, hogy kisüssön a Napja. Csak az tud másokkal élni, aki önmagával is tud.

"Amíg nem találok rád, én se vagyok egészen."

Tudod, hogy így van. Sokszor tapasztaltad már, és lehet, hogy most is éppen ezt éled meg: szeretet nélkül félemberek vagyunk. Te is tudod, a másik is tudja, mindenki tudja - mégsem találunk egymásra. Az emberek elmondhatatlan nagy többsége félemberként éli az életét. Azt kérded, mitévő légy? Három tanácsom van az útra. Az egyik az önismeret útja. Vagyis az a titok, hogy a másikhoz vezető híd önmagadon át vezet. Neked kell alkalmassá válni arra, hogy szeretet-képes légy. Rá kell hangolódnod. Szeretni kell önmagadat - félemberként is. A szeretet hullámhosszán hirtelen azt tapasztalod majd, hogy igen sok idegen ember alkalmas arra, hogy mélyen megszeresd. Nem is gondoltad volna - lehangolt állapotodban -, hogy mennyi. Akit eddig észre sem vettél, idegennek tartottál, most rájössz arra, hogy "ismerős". Ha a Szeretet Világában élnél, rádöbbennél, hogy mennyi emberrel tudnád boldogan leélni az életedet. Most még azzal az eggyel sem, akit néked szánt a sors, mert nem vagy szeretetre hangolva - és persze ő sem. A másik tanácsom: hogy merj szeretni. Mert ugye ez azzal jár, hogy a szüntelen önvédelmedet fel kell adni. Le kell vetni a páncélodat, és ami alatta van, mindent - egészen a bőrödig. Aki szeret, bizonyos értelemben védtelenné válik. Ezért nem merünk szeretni. Félünk, hogy kiszolgáltatjuk magunkat, hogy visszaélnek velünk. Vissza is élnek. Nem egyszer. Százszor. És mégis: nyitni kell. Nyitni azonban - és ez nagyon fontos, tedd ezt is az Útravaló mellé - csak erős ember képes! Akinek nincs félnivalója. Vagyis szeretni bárkit csakis erőből lehet, sohasem gyengeségből. Szeretni csakis az erős ember tud. A gyenge nem szeret, csak menekül a másikhoz. Ez nem szeretet, akármilyen odaadó, elfogadó, érzékeny, érzelmes és szenvedélyes. A gyengeség azt jelenti, hogy nem találod magadat, a másiktól várod a megváltásodat és ez lehetetlen. A harmadik pedig egy mai embernek szóló, praktikus tanács: meg kell tanulnod félemberként is élni. Sajnos ez egy ilyen vacak világ. A szeretet gyakran úgy működik bennünk, mint egy féllábúban a fantomfájdalom: tudjuk, hogy lélekben két lábunk van, mert az a normális, de mégsem tudunk végtagot növeszteni, és ha élni akarunk, meg kell tanulnunk féllábon járni.

"Élj egyedül vagy a legjobb párkapcsolatban, házasságban és családban - magadban bízz elsősorban. Ne királyné légy - hanem Királynő! Megváltoztak az idők, Felséges Asszony!"

Fontos! Valaha egy nőnek a férje volt az "ura". Így is mutatta be: "Az uram!" Ma már nem így van. Megváltoztak az idők. Ma már egyetlen urad lehet: önmagad. A méltóságod, a tartásod, az önállóságod, az, hogy bármennyire is szereted a társadat, de a centrum benned van - elengedhetetlen létfeltétele a mai nő sorsának. Meg kell tanulnod két lábon állni, önmagadban bízni, és a saját szívedre hallgatni. Nem csak magad miatt. A párod miatt is. Nekünk nemigen kell egy gyenge, önállótlan nő. Tudod, miért? Mert valahol gyengék vagyunk, és régóta nem vagyunk már igazán a magunk urai. Megváltoztak az idők, Felséges Asszony! Az erőt a nőktől várjuk. Lehetőleg úgy, hogy észre se vegyük. Finoman, okosan, ravaszul, tapintatosan adjatok erőt nekünk - ne sérüljön a gőgünk és a felsőbbrendűség-tudatunk. Így élünk, sajnos. A mai férfi törékeny, szorongó és sok tekintetben nem nőtt fel a gyerekkorából. Kívül ez nem látszik rajtunk. Nem azért, mert ügyesen palástoljuk, hanem mert magunk sem tudunk róla. Hiányzik az anyuka. Lelkileg erős, a szó valódi értelmében vett felnőtt férfi alig van már manapság. "Király" kevés van közöttünk. Emberemlékezet óta a nők karolnak a férfiakba, és keresnek bennünk támaszt és kapaszkodót. Ösztönösen még ma is így működnének, de egyre többen tapasztalják, hogy ez manapság már nem megy. Találd meg a saját középpontodat. A saját szívedben bízz és önmagad erejében. Ezt meg kell tenned, nemcsak magadért, a gyerekeidért - a párodért is. De vigyázz! Ez nem férfiszerep! Nem "férfiasnak" kell lenned, mert az önbizalom nem férfitulajdonság. Hanem az örök Emberé, melytől a nőket évezredeken át megfosztották. Van női méltóság. Légy Királynő!

"Az igazi szeretet szabadságból van szőve. Ezért eltéphetetlen. Nincs benne enyém, tiéd, nincs benne félelem. Ez az, amit nem ismerünk - mert nem tudunk igazán szeretni."

Ez nagy titok. Nekem is gyakran az, pedig tudom, hogy így van. Én is úgy vagyok vele, hogy örökké féltelek! Ha nem vagy a karjaimban, ha nem érezlek és ölellek görcsösen, félek, hogy elvesztelek. Elmész, elfejtesz, nem szeretsz már, meghalsz - és sohasem látlak többé. Ha nem vagy mellettem, ha nem birtokolhatlak és érezhetlek a közelemben - úgy érzem, elveszítettelek. És mégis, látod, az történt velem, réges-régen, hogy életem legnagyobb szerelme elhagyott. Iszonyúan fájt. Majdnem utánahaltam. Fájt a hiánya, szüntelenül fájt, mint egy gyógyulatlan seb, de azt mondtam magamnak: Ha Ő AZ, akkor visszajön. Ha nem, akkor felejtsd el, nem kár érte! De ezt nem én mondtam. Én állandóan zokogtam. Főleg éjszaka. Minden fájdalom éjszaka fáj jobban. Ezt egy magasabb hang mondta bennem, egy bölcs hang, aki nevelt engem, s aki tudta, mi az a szeretet. És képzeld: visszajött! Öt év után! Öt hosszú év után. Visszajött egészen másképp, mint ahogy elment. Én is megváltoztam, teljesen, és visszajött. Azóta vele élek, több mint egy fél évszázada. Abban az öt keserves évben tanultam meg, mi az IGAZI SZERETET. Nem "elengedő" - mert az olyan, mintha eltépnéd egy léggömb zsinórját, s elengednéd a határtalan semmibe. Nem. Az Igazi Szeretetnek nincs zsinórja. Láthatatlan és eltéphetetlen. Mindig megmarad. Bárhová mehet, kalandozhat, kóborolhat, öregedhet, vénülhet, változhat, másokkal is próbálkozhat - de visszatér. Az Igazi Szeretet nem térben és időben van. Ezért szabad.
Azt mondod, mint a bölcs halász: "Azt csinálsz, halacskám, amit akarsz! Oda úszol, és azzal fickándozol, akivel csak akarsz. Tőlem nem tudsz elválni, ha igazán szeretsz és szeretlek - a háló végtelen!"

"A "Nekem így vagy jó, ahogy vagy" - nem a szeretet szavai. A kertedet sem fogadod el, ha gazos, a kutyádat sem, ha loncsos, mert ha szeretsz bárkit, bármit, gondozod. Önmagadat is."

Akit az ember szeret, abban följebb néz. Nemcsak azt látja, aki - hanem azt is, akivé lennie kell. Nem az "eszményit", mert az csak önáltatás: olyan valakit látni a másikban, aki nincs benne valójában. Nem! Nem! Ez a tekintet, vagyis a szeretet szeme a bölcs emberé, aki meglátja a másikban a szebbik, igazi arcát. Meglátja a hernyóban a lepkét. Benne van, csak meg kell szülnie még. Le kell tépnie magáról a hernyóságát, s ki kell bontania a színes szárnyait. Látni a párodban vagy a gyerekedben a "lepkét" - ez a szeretet szeme. És nem csak bennük: önmagadban is! Te sem vagy készen. Te sem vagy jó "úgy, ahogy vagy". Magadon is szüntelenül dolgoznod kell. Magadat is meg kell szülnöd még. Kívül-belül. Egy nő ad a külsejére, mert tudja, hogy az igazi arca nem az ápolatlan hajnali képe, hanem amikor kihozza belőle a legtöbbet. Amikor kifesti magát, kezd hasonlítani arra a "lepkére", aki benne él. (Nagy kultúrák szakrális szertartásaihoz a férfiak is kifestették magukat, hogy lássák az istenek: ilyenkor többek, mint akik. Van egy ünnepi ruhánk és egy ünnepi lelkünk is.) Így vagyunk, nemcsak magunkkal, de másokkal is. Akit szeretsz, nemesíted, szépíted, segítsz neki méltóvá válni önmagához. Így vagy a gyerekeddel, de így kell, hogy legyen a pároddal is. Ha szereted, az egyetlen ember vagy, aki megmondhatja neki, hogy "elhagytad magadat, tessék följebb élni!" Ha szereted, tudod, hogy csak kívül gyenge, belül mégis erős, és csak kívül gyáva - belül bátor. Te vagy az egyedüli, aki megmondhatja neki, ha önmagához méltatlanul él, mert a szeretet: jogosítvány az őszinteséghez. Ha szeret - jól figyelj! - meg is hallgat. Lehet, hogy dühbe gurul, persze, kikel magából és üvölt, de előbb-utóbb meghallgat. Ha nem hallgat meg, nem is szeret igazán, és akkor minden hiába. Nevelni csak a szeretet képes, és tudja is, hogyan kell.

"Ha nem látlak a szívemmel, s te engem, remény sincs rá, hogy megértsük egymást."

Csak azt érted meg, akit szeretsz. Ha van egy ugatós, ugrálós és harapós kutyád, vidáman élsz vele - ha szereted. Tudod, hogy ilyen: ugatós, ugrálós, harapós - ezzel együtt szereted. Nem jó, hogy ilyen - mégis szereted. De ha van egy férjed, aki nem ugatós, nem ugrálós és harapós, de néha lehamuzza a szőnyeget, máris a plafonon vagy, s azt mondod: nem lehet élni veled! Miért? Mert nem szereted. Ha szeretsz valakit, elfogadod, hogy olyan, amilyen. Jobb lenne, ha más lenne, de így sem olyan nagy baj. A szeretet - mondja Pál apostol - mindent elfedez. Egy idő után nem is igen látod, hogy ilyen ugrálós, ugatós kutyád van, a szomszédok figyelmeztetnek rá - a te szemed "elfedezi", hogy milyen kutya ez: mert szereted, és ez mindent felülír.  De ha ez a tekintet hiányzik egy párkapcsolatból - vagyis a szív tekintete -, akkor nincs ami "felülírja" a másik hibáit. Akkor jön a kívánságlista: Ne hamuzd le a szőnyeget! Ne cigarettázz! Add rám a kabátot! Légy figyelmesebb, udvariasabb! Osszuk be, ki mosogat, ki megy a gyerekért! Ne bámuld állandóan a televíziót! Néha hallgasd meg, mit mondok neked!...stb. Minden hiába. Nem ezeken múlik egy jó kapcsolat. Mindent megtehet a másik, ha nem szereted, hiába, és ha ő nem szeret, akkor is hiába. Ha nem a szív szemével látjátok egymást - minden hiába. Fölösleges minden lélektani trükk, szolgálati szabályzat, nevelés, kérés, könyörgés, parancs, alkalmazkodás, szexuális tanácsadás, műveltség, jóakarat, igyekezet. A lényeget semmi sem tudja pótolni. A lényeg pedig mindent pótol. Sok éven át porszívózod a lehamuzott szőnyeget, bosszúsan és morogva ugyan, de mégis - mert szereted! Ha meghal, azt gondolod: "Bárcsak visszajönne, és elszívna még egy cigarettát, és lehamuzná, sőt, kiégetné a szőnyeget! A legboldogabb pillanatom lenne!" Ha szeretsz az élet dolgain gondolkodni, még azt is figyeld meg, hogy mindig a lényeg van meg először, s csak utána a részletek. Hiába stimmelnek a részletek: abból a lényeg sohasem áll össze! Szeress! Szeressen! A többit majd megoldjátok. Vagy elviselitek.

"Ha azt mondod, 'Olyannak szeretlek, amilyen vagy!' - nem szeretsz igazán. Ha valóban szeretnél, többnek látnál, mint amilyen vagyok."

Ha randira készülsz, kifested magad, dolgozol magadon, hogy szebbnek lássanak, és a másikon is látszik az igyekezet: jobbnak, szebbnek, kedvesebbnek, vonzóbbnak akarja mutatni magát, mint amilyen valójában. Ez nem ugyanaz, mint amikor az eladó almákat kifényesítik a piacon. Ez a "többnek mutatom magam" ösztön arról szól, hogy több is vagyok! Ő is több, azért igyekszik, és ha nem igyekszik, nem szeret igazán, és ha jól éltek később egymással, ez így is kellene, hogy maradjon. A szív szemével följebb nézünk a másikban - és magunkban is. A szív szemének kettős látása van. Egyrészt könyörtelenül látja, milyen vagy. Látja a hibáidat. Másrészt azt is, hogy milyennek kellene lenned! A kócos hajat félresimítja a homlokodon, és rád szól, ha valakivel tapintatlan vagy durva voltál, és örül, ha szép szemet festesz magadnak. Még azt is kedveli, ha műszempillák ékesítenek, s nem csipásan hunyorogsz rá. Itt nemcsak arról van szó, hogy a "szív szeme" idealizál - hanem arról, hogy egy magasabb valóságot is lát. Valahol tényleg több vagy, és szebb, és jobb, és nemesebb, és szeretetreméltóbb. Mindenkinek van egy hétköznapi arca, amely olyan, amilyen: látható. Van egy igazi arca, amely csak ritkán látható, még önmaga számára is. Mindenki szebb, mint ahogy a tükörben riadtan megpillantja magát, mert a valódi önképe szebb, mint az, amelyik a tükörből visszanéz rá. Ha a szív szemével nézel, ezt a valódi arcodat keresed. Magadban és másokban is. Nem azért, mert hazudni akarsz, hanem mert szebb vagy, és értékesebb, valóban.  És ő is - ameddig szereted.

(Müller Péter a szeretetről, 2011-2012)

2012. március 19., hétfő

Lehet-e szeretetet venni?


Feleségemnek megtetszett egy papucs. Megvettem. Nagy volt neki. Nem baj, jó lesz a lányunknak. De nem adom fel. Visszanyargalok az üzletbe. Kiválasztok egy szebbet, finomabbat, de sajnos nem vizsgálom meg alaposan, hogy a talpára más méret van írva, mint a fekete kis logójára. Megveszem, lelkesen hozom - ez meg kicsi.
Nom most már bosszús. Nem mondja ki, de látom; hogy lehet valaki ilyen szamár, gondolja mérgesen. Én pedig - most már nem érdekel sem a dühe, sem a fáradtságom, visszarohanok az üzletbe, kicserélem a papucsot, hozom, és diadalmasan lecsapom elé.
Nézem a szemét... dobogó szívvel... Itt van!... Tessék!... Valamit várok tőle... Mit?
És ekkor hirtelen eszembe jut egy ötvenöt évvel ezelőtti történet.
Forradalom van. 56. Kijárási tilalom. De én mégis elindulok hozzá, a Szerelmemhez. És út közben, hosszú sorállás után veszek neki két vekni kenyeret. (Nagy kincs volt ez akkor!)  Két napon át megyek, megyek, megyek, utcáról utcára, házról házra, kapualjról kapualjra. Hónom alatt a két kenyérrel. Az első éjszakát egy temetőben töltöm. A másodikat egy pályaudvar pincéjében. Hajnalban indulok tovább, s közben arra gondolok, mit fog szólni a szerelmem, ha majd becsöngetek hozzá, s meglát a két jó illatú barna kenyérrel.
Itt van, tessék!... És elérzékenyül... És a nyakamban ugrik... és csókol, és ölel és szeret... Satöbbi, satöbbi... Most jövök rá, jól figyelj, milyen rejtélyesen működik a lelkünk!... Most jövök rá, ötvenöt esztendő után, hogy én ugyanazt éreztem, akkor, fiatalon a két kenyérrel, mint most a papuccsal: meg akartam venni a szeretetet. Vagy a szerelmét. Ugyanolyan várakozásteli szomjúsággal és képzelt diadallal hurcoltam neki a rosszabbnál rosszabb papucsokat, mint több mint fél évszázaddal ezelőtt a két kenyeret.
Ugyanolyan szomjasan, ugyanúgy várva, hogy az ajándék átvarázsol benne valamit... Sőt, annó még többről is szó volt: mert látja, hogy nemcsak a kenyeret viszem neki, de ezért a két kenyérért még az életemet is kockára tettem érte! Akkor fog csak igazán kigyulladni a szíve, akkor fog rádöbbenni arra, hogy ki vagyok én, és mit jelentek neki az életében! Akkor fog megszeretni, igazán.
Lelőttek. Hat golyót kaptam. A két kenyér elgurult. Én kórházba kerültem, és utána úgy alakult, hogy évekig nem is láttuk egymást.




És most itt állok, öregen, kezemben kenyér helyett a két rózsaszínű papuccsal. Emlékeimben visszarepülök az ifjúságomba, és döbbenten tapasztalom, hogy ugyanolyan naiv kamasz maradtam, mint aki valaha voltam - és most már bizonyára az is leszek, mindig.
És hiába tudom már, hogy hálát lehet venni, örömöt is, jókedvet is - de szeretetet nem lehet venni! -, mégis megpróbálom. Tudom, hogy szeret. De nem eléggé.
Jól értsd meg: sohasem érezhetjük, hogy valaki "eléggé" szeret minket! Ha a mindene vagy, akkor sem.
Anyámnak a "mindene" voltam, az "élete értelme", mégis sokszor éreztem, hogy nem szeret engem "eléggé". Miért? Mert a szeretet: határtalan. Végtelen.
Sok mindent meg lehet venni. Örömöt, kéjt, vidámságot, mámort, még a hálát is, néha. De a szeretetet nem. Semmivel. Arra meg kell érni.

(Lehet-e szeretetet venni? - Müller Péter írása, 2010)

2012. március 8., csütörtök

Tavasz




"Minden tavasznak van egy kitüntetett napja, ami minden más tavaszi napnál fényesebb. Mikor a napsugár még csiklandóbban játszik a tarkón, mikor a szellők még huncutabbul fütyülnek, mikor a kikelet ritmusára még veszélyesebben ver a szív, mint más tavaszi reggeleken. Naptárakban sajnos nincs jelölve ez a kacér és szédítő ünnep, ezzel a páratlan reggellel csakis a lélek számol." 
(Cserna-Szabó András)






2012. március 7., szerda

Márai Sándor: A nőkről általában


Köszönet a nőknek. Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, amikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek, köszönet.



Weöres Sándor: A nő

A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi - akár bölcs, vagy csizmavarga -
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
címkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él - vagy tán csak élni látszik -
ha nők szeméből rá élet sugárzik.
A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
úgy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.

Nők napja!

 





A nemzetközi Nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, amelyet 1917 óta minden év március 8-án tartanak. Erről a napról a fiataloknak is más jut az eszükbe, de a középkorúaknak és az idősebbeknek is. A mai fiataloknak egy-egy szál virág, esetleg csokor, kedveskedésként egy-egy apró ajándék, amellyel tiszteletüket fejezik ki a nők irányába. A többi korosztálynak mást idéz elő, s az igazi eredetével is tisztában vannak. A Nőnap eredete több évszázados, a nők jogi hovatartozásáért vívott harcra való megemlékezést jelenti. A nők mai értelemben vett hovatartozásáért, megítéléséért, társadalmi jogaiért küzdöttek. Ezért lett és vált március 8-a a Nemzetközi Nőnap napjává világszerte. Tedd te is emlékezetessé a nők számára egy virággal, egy idézettel, vagy akár egy kedves ajándékkal ezt a szép napot.


2012. március 1., csütörtök

Márciuska!

Márciuskát ajándékozni egyszerűen figyelmességet jelent. Egy olyan román népszokásról, tavaszváró alkalomról van szó, amit az idők folyamán részben a romániai magyarok is átvettek. Az öröm, a megújulás időszaka, amikor a jó győzedelmeskedik a rossz felett. Ebből az alkalomból a férfiak, fehér-piros szalaggal átkötött márciuskákat, patkóra, kéményseprőkre, katicabogarakra vagy éppen virágokra hasonlító ajándéktárgyakat ajándékoznak a lányoknak, nőknek és asszonyoknak, melyek a szerencse és a jó kedély szimbólumai. A piros a tavasz színe, a fehér pedig a telet jelképezi. Márciusban jellegzetes ajándék még a hóvirág is.



2012. február 25., szombat

Egy gyermek üzenete szüleihez!

Ne vegyél nekem dolgokat, amelyekre Te hiába vágytál! Ne érezz bűntudatot, ha nem tudsz megadni nekem mindent, amire fáj a fogam. Néha csak azért kérek valamit, hogy láthassam, hol a határ. Add nekem az idődet! Kérdezd meg, mi történik az iskolában. Beszélgess velem arról, hogy mit gondolok. Érdeklődj afelöl, hogyan oldom meg feladataimat. Taníts engem jóra, és mondd el, mi a rossz. Vitassuk meg terveinket. Bátoríts választásaimban. Dicsérj, ha megérdemlem. Terelj jó útra, ha tévedtem. Higgy nekem, bízz bennem. Irányításoddal jó utat fogok választani. Ha magam mellett tudlak, nem csatlakozom bandákhoz, távol tartom magam az alkoholtól és a drogoktól. Magyarázd meg nekem a gyógyszerhasználat szabályait, és figyelmeztess a droghasználat veszélyeire. Szeress, és hagyd, hogy szeresselek. Szeress akkor is, ha rossz vagyok. Mutasd ki szeretetedet, még abban az esetben is, ha nem tetszik neked a viselkedésem. Bocsáss meg nekem. Fejezd ki megértésedet tévedéseimkor. Add értésemre, hogy mindig van esély az újrakezdésre. Engedd meg, hogy tetteimért én vállaljam a felelősséget. Javíts ki, mondd el, ha tévedtem, de sose tedd ezt mások előtt. Kérlek, sose hasonlíts másokhoz, különösen ne a testvéreimhez. Büntess meg, ha rosszat teszek. Ismerd el, ha jót cselekszem. Ne parancsolj nekem, kérj tőlem. Ez összetartozásunk érzését kelti számunkra. Ha megkérsz valamire, boldogan megteszem majd. Bánj velem úgy, mint a legjobb barátoddal. Figyelj rám, ha szeretnék megbeszélni veled valamit. Még csak gyerek vagyok, de nekem is vannak gondjaim, aggodalmaim. Teszteld a bánatomat, fájdalmamat. Mondd sokszor, hogy szeretsz engem. Erősíts meg abban a tudatban, hogy különleges vagyok, és mindig szeretni fogsz, bármi történjen is. Részed vagyok, valami különleges dolog, a szerelem teremtett. Megígérem, hogy megtanulok viselkedni, mondani fogom, hogy "Bocsáss meg!", "Kérek szépen...", "Köszönöm", Sajnálom a történteket",- szóval mindent, amit elképzeltél, amikor beszélni tanítottál. Mondani fogok majd mást is, pl. hogy "Szeretlek benneteket!" Mindenekelőtt tanítsatok a szeretetre, hitre, és az emberek, országunk tiszteletére.

2012. február 20., hétfő

Itt a farsangi időszak!

A farsang évszázadok óta a nagy télvégi mulatságok ideje volt. Vízkereszt napjától hamvazószerdáig tartott eme utolsó alkalom a nagy mulatságra, hisz szorosan a sarkában járt a húsvétig tartó nagyböjt.
A farsangi jókedv, mulatság eredetileg pogány ünnep. A farsang lényege a tél temetése  és a tavasz eljövetelének ünneplése. Az álarcok, mint maszkok és a felvonulás sok helyen a gonosz, rontó szellemek elriasztására, megtévesztésére szolgált, és a termékenységet is biztosította.
A déli országokban igazán elterjedt ez az ünnep. A keresztény egyház évszázadokig üldözte a farsang pogány szokásait, majd miután mégis fennmaradt, elismervén azt keresztény rítusokká alakította. A katolikus egyház ebben az időszakban a kánai menyegzőről emlékezik meg. Ezzel is magyarázható, hogy a lakodalmak többségét farsang idején tartották. Majd az egyház végül átengedte ezt az időszakot a vidámságnak, az életörömnek, szórakozásnak. A farsanghoz fűződő rítusokat számtalan nép népszokás őrzik. Egyes helyeken napjainkig fennmaradtak a maskarás felvonulások. A farsang elengedhetetlen velejárója a farsangi fánk.





2012. február 18., szombat

Mi, nők!

- Ha leülünk a fűbe elkezdjük tépkedni a fűszálakat.
- A telefonunkkal szoktunk világítani a sötétben.
- Nem értjük hova tűnnek el a fél pár zoknijaink, ékszereink.
- Nem szállunk ki a kádból, míg meleg a víz, mert nem akarunk fázni.
- Azt mondjuk hogy úton vagyunk, miközben még el sem indultunk.
- Mentünk el úgy egy fájlt, hogy 'fheuksfgkwg' csak mert nem volt kedvünk jobbat kitalálni.
- Ha megtetszik nekünk egy szám rongyosra hallgatjuk azt napokig.
- Percekig dolgozunk valamin, és több órás szüneteket tartunk.
- Bepánikolunk, ha egy teszten sorban ugyanazt a betűt karikázzuk.
- Nem lógatjuk le az ágyról a lábunkat, nehogy megegyék a szörnyek.
- Kiskorunkban a kiürült tusfürdős flakonokkal játszottunk a kádban.
- Elalvás előtt mindig megszámoljuk hány órát fogunk aludni.
- Bevizezzük a fogkefét, mielőtt fogkrémet nyomunk rá.
- Idiótán vigyorgunk, miközben olyat mondunk valakinek, ami nekünk tetszik.
- Nem értjük, hogy amit kivettünk a dobozból miért nem megy vissza bele.
- Fürdés után órákig ücsörgünk a szobánkban törölközőben, csak mert lusták vagyunk felöltözni.
- Ha valami ropogósat eszünk elgondolkodunk, hogy mások is ugyanilyen hangosan hallják e.
- Reggel amíg csak lehet pizsamában mászkálunk, mert lusták vagyunk felöltözni.

2012. január 2., hétfő

Érdemes élni

"És mégis, ma is, így is, örökké mennyit ad az élet! Csendesen adja, két kézzel, a reggelt és a délutánt, az alkonyt és a csillagokat, a fák fülledt illatát, a folyó zöld hullámát, egy emberi szempár visszfényét, a magányt és a lármát! Mennyit ad, milyen gazdag vagyok, milyen megajándékozott, micsoda bőség, minden napszakban, minden pillanatban! Ajándék ez, csodálatos ajándék. A földig hajlok, úgy köszönöm meg." (Márai Sándor)




Újévi fogadalom

A 2012-es év olyan lesz, amilyenné mi, közösen tesszük. Mindenkinek meglesznek a saját, belső és külső harcai, örömei, bánatai, sikerei és kudarcai egyaránt, de a közös jövőnket leginkább az fogja meghatározni, hogy félelemből, vagy szeretetből cselekszünk-e. Minél többen cselekszünk szeretetből és minél többünk kommunikációjában jelenik meg a szeretet, annál jobban megváltozik a világ körülöttünk. A szeretet jó érzésből fakadó rezgése a léleknek, a félelem pedig egy rossz érzésből fakadó rezgés. Ennyi az egész. Ezért nem szabad elhinni ezt a sok badarságot, amiket mondanak. Mi teremtjük meg a jövőt. Nem mások, helyettünk. Talán ti is hallottátok már azt, hogy “amire fókuszálsz, az lesz a valóságod”, vagy “olyan emberré válsz, amilyen emberekkel körül veszed magad”. Nagy igazságok ezek. Én olyan emberekkel szeretek lenni, akiktől folyamatosan tanulni tudok, akik kérdéseket tesznek fel, hogy válaszokat kapjanak; akik tudják, hogy az ember teremtőnek született és érzelemmel töltött gondolataink rezgésszintje teremti a valóságot. Érzelemmel töltött gondolatok. Ez a kulcs. Ha az érzelem a félelem, akkor az lesz a teremtmény. Így működnek az önbeteljesítő jóslatok is, amelyek azáltal válnak valósággá, hogy állandóan energiát adnak egy adott hírnek vagy gondolatnak és így érzelmet váltanak ki a tömegekből, amely érzelem pedig megteremti a valóságot, amirol a hír szól. Gondoljunk pozitívan az előttünk álló évre, és tekintsünk örömmel a lehetőségekre, amelyeket kínál. Higyjétek el, nem az újévi fogadalmakon múlik, hanem a hozzálláson, azon, hogy meglátjátok-e a jót, az adódó alkalmakat és rátaláltok-e azokra, akik hasonlóan gondolkodnak. A lényeg, hogy boldoggá tegyen. Egyetlen célnál sem szabad azt érezned, hogy valamilyen kötelességről lenne szó, amit elvégezve gyorsan kihúzol majd a cselekvési listádról. Ezt mondja Thomas Crum aikido mester és író is. “Nem szabad, hogy teherként nehezedjenek rád. Válassz olyan célokat, amelyektől boldogabb lesz az életed.

"Újévi fogadalom: bolondokat nagyobb türelemmel elviselni, kivéve, ha nyájasságom nem bátorítja őket nagyobb hülyeségre." (Papp Lajos)